A betegséget először 1980-ban állapították meg hazánkban. A kutyákban előforduló, többnyire súlyos (nagyon sokszor halálos) betegség az egyik leggyakoribb, legveszélyesebb bélgyulladást előidéző ok.

Előfordulhat minden fajtájú és korú kutyában, mégis leggyakrabban 8 hetes és 6 hónapos kor közötti egyedekben kerül megállapításra. A nagytestű, gyors fejlődésű fajtákban, elsősorban rottweilerekben (de gyakran német juhászkutyákban, kaukázusi juhászkutyákban és amerikai staffordshire terrierekben is) különösen súlyos lefolyású, gyakran halálos betegség. 

A fertőződést követő rövid, általában 2-4 napos lappangási idő után mutatkoznak a tünetek. A bevezető tünetek a levertség és étvágytalanság, majd rövidesen erős hányás és hasmenés jelentkezik, a nagyon híg hasmenés többnyire véres. A kutyusunk ilyenkor a legtöbb esetben lázas és kiszáradt. A gyors lefolyású esetekben sokkos állapot a kutya.

A jóval ritkább szívizomgyulladásos forma a 3-7 hetes kutyakölykökben szinte mindig elhulláshoz vezet, esetleg idült szívelégtelenség kifejlődését okozza idősebb korban. A betegség kezelésének egyik legfontosabb mozzanata az infúziózás (szinte kizárólag vénásan adott folyamatos cseppinfúzió), ami a kiszáradástól próbálja megvédeni az állatot (lásd 3. kép). A baktériumos szövődmények kialakulásának elkerülésére széles terápiás sávú antibiotikum injekciót szoktak kapni a kutyák. A sokkos betegek esetleg glükokortikoidot is kapnak. Ezeken kívül természetesen lényeges még a kiegészítő kezelés (hányáscsillapítók, bélnyálkahártya-bevonók, adsztringensek, fájdalomcsillapítók, stb.). A beteg kutyáknak folyamatosan meleg, nyugodt környezetben kell lenniük.

A legfontosabb megelőzési lehetőség a vakcinázás. Mivel a betegség nagyon fertőző (a vírust nagyszámban ürítik a betegek, ami nagyon ragályos és nagyfokú az ellenállóképessége), a még nem oltott kutyánkat óvjuk más kutyák társaságától, illetve ne vigyük fertőzés lehetőségének kitett területre.